A PA személyiség nagyon gyorsan felismerhető, ha az ember már találkozott eggyel.
Ki nem érzett még olyat, hogy hirtelen kiszalad belőle minden erő, megsemmisül, leereszt és elhagyja minden ereje. És mindezt egy PA annyit ér el, hogy emlékezteti valamire.
Egy PA úgy kezeli a legártatlanabb információt is, mint egy támadó kézigránátot.
Anyám két-három alkalommal elérte, hogy "legyünk barátnők". Igaz, életem első 20 évében ilyesmiről szó sem volt, inkább kerültük egymást és még véletlenül sem voltunk bensőséges viszonyban, de azt hiszem, a naivitásom teszi: Mindegyik alkalommal bevettem, hogy "Nahát, tényleg. Ilyet a tévében is láttam. Biztos ez az."
És kaptam az alkalmon, hogy akkor beszélgessünk.
Ez abból állt, hogy beszéltetett pár percig, majd visszadobott valamit, amit én mondtam, de úgy csomagolva, hogy valami rettenetesnek érezzem magam. Önzőnek, legtöbbször.
Ilyenkor levegőt sem kapsz és megfogadod, hogy soha többé.
Persze, nem tudod betartani, mert ha éppen információt akar, számtalan módszert ismer.
De az információ nem ártatlan dolog. Hatalom afölött, akiről szól. Nem csak akkor, ha terhelő. A puszta tény, hogy tudja, hatalmat ad neki.
És nem csak azonnal tudja visszadobni.
Egy PA többnyire vár a legközelebbi vitáig. Olykor évekig is tartogat egy kézigránátot, hogy akkor olvassa rád, amikor a legjobban fáj.
Nálam az volt az utolsó kísérlet az anya-lánya barátságra, amikor egy ilyen estén elmondtam, hogy egy apámnál idősebb tanárom rámmozdult.
Mire ő elgondolkodott és megkérdezte: "És gazdag?"
